A kollázs egy speciális eljárás, amivel művészeti kompozíciókat lehet létrehozni. Az eljárás során különböző formájú és textúrájú anyagokat, mint egy mozaikot egy kompozícióvá állítunk össze. A kollázsok tartalmazhatnak egész tárgyakat is, például beépíthetünk a képbe egy ollót, vagy ruhadarabot, bármit, aminek a formája vagy a textúrája érdekes lehet a kép szempontjából. Az anyagok kontrasztjaival, kombinációjával is lehet játszani, mint a műanyagok és a természetes anyagok ellentétes, szokatlan és merész hatásával.
Kollázs a képzőművészetben
A kollázs technikájának első bizonyított használata Kr. E. 2. századra nyúlik vissza, mely nagyjából megegyezik a papír Kínában történő feltalálásának idejével. A 10. századig a technikát ritkán használták. A 10. századtól japán kalligráfusok speciálisan kezelt és ragasztott apró papírdarabokat építettek be műveikbe. Európában viszont a 13. században kezdődött a kollázs használata. A 15. és 16. században aranyozott lapokat alkalmaztak gótikus katedrálisok díszítésére, mindemellett a drágaköveket és a fémeket, a szent képek dekorálására használták. Annak ellenére, hogy a huszadik század előtt, kollázs jellegű módszereket alkalmaztak, néhányan még mindig azt állítják, hogy mint művészeti forma csak 1900 után jelent meg a modernizmus első szakaszában.
A kollázs háromdimenziós részei ellentétesek a festmény sík felületeivel. Az újfajta kompozíció íly módon újszerű megjelenést adott a szobroknak és a festményeknek. A kollázs techniájának története több száz évre nyúlik vissza, de csak a huszadik század elején jelent meg teljesen új művészetként. A 20. század elejének művészei szokatlan technikákkal és anyagokkal kísérleteztek, új művészeti nyelvet kerestek. Egymás után megjelentek a modernista iskolák, amelyek célja a hagyományos festészet megváltoztatása volt. A korszak egyik felfedezése a kollázs volt. A tárgyakat geometriai alakzatokra bontották és ezeket az egyszerű geometriai formákat kompozícióvá alakították a festményen. Az így elkészített kép szimbólumokból összeállított mozaik volt.
Kollázsok a festményeken
A hétköznapi anyagok megjelenése a festményeken a kollázs technika kezdetének tekinthető. Pablo Picasso és Georges Braque voltak az első kollázsok megalkotói. Picasso kompozícióiba tapétákat, posztereket, újságkivágásokat, címkéket, huzalokat is beépített. Ezzel a mester megsemmisítette a hagyományos festmény minden sztereotípiáját. A kollázs technikát a huszadik század elején széles körben használták avantgárd művek elkészítésére, népszerű művészeti formává vált, a technikát a dadaisták és a szürrealisták is gyakran használták.
Pablo Picasso: Hegedű kottával (1912)
Sokan szokták mondogatni, hogy nem tudnak rajzolni, milyen jó azoknak, akiket megáldott az élet egyfajta tehetséggel, a rajztudással. Pedig a kollázs egy olyan képalkotó technika, amihez nem kell rajztudás, csak egy kis játékos képzelőerő és kreativitás, ami szerintem minden emberben ott rejtőzik, csak elő kell hívni. Ha kipróbálnád ezt a technikát, gyere el a Tintahal Műhelybe egy workshopra, ahol szabadon szárnyalhat a fantáziád.
Tavaly év végén nyílt és ez év január végén zárt Gross Arnold, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus és festőművész életmű kiállítása Budapesten. A művészet kertje – Gross Arnold 90 címmel volt látható a kiállítás a Széphárom Közösségi Térben. A zárás előtt egy zaklatott, rohanós nap végén nyúzottan estem be a tárlatra, de a képekből áradó gyermeki álomvilág újratöltött energiával, elvarázsolt és mosolyt csalt az arcomra.
Gross Arnold Erdélyben, Tordán született, édesapja festő és rajztanár volt, ő volt első művésztanára. 1946-ban kezdett Budapesten tanulni, előbb iparművészetet, de azt abbahagyta, majd végül grafikai munkákkal a Képzőművészeti főiskolán szerzett diplomát 1953-ban. Életében Magyországon kívül külföldön is sorra nyíltak kiállításai és számos díjjal jutalmazák. 2015. január 22-én hunyt el Budapesten.
Grafikai munkássága nagyon jól felismerhető a sajátságos, csipkeszerű aprólékossággal kidolgozott színes rézkarcairól, melyek szürealista, álomszerű mesevilágát tükrözik. Festményeit átjárja a játékosság, az aprólékosan megfestett képeit picurka figurákkal, tárgyakkal egészítette ki, így ezek a képek inkább tűnnek miniatűr makett-világnak, mint festményeknek.
Jellegzetes motívumvilága és témái:
Részletgazdag, élettel teli, csipkeszegéllyel keretezett rézkarcain a sok apró motívum között gyerekkorunk ismétlődő epizódjai jelennek meg, mint a madarak, angyalok, tündérek, manók, mosolygó virágok, macskák, kutyák, hőlégballonok, vonatok, hinták stb. Összetett képek, párhuzamosan zajló sok-sok történetet mesélnek el. Hosszaszan szemlélve lehet belemerülni és belefeledkezni a képek világába. Pont ezért, a milliónyi aprócska részlet felfedezéséhez, ajánlatos lenne nagyítót használni.
A grafikus kedvelt témakörei szépen, egymás után következtek a termekben. Az önarckép, az elvágyódást megtestesítő kert, a műterem, a karácsony, Budapest és az olyan külföldi városok, mint Róma, Brüsszel vagy Firenze. A képeket témakörök és technikai megoldások alapján is tematizálták.
A kiállítás végére érve örömmel fedeztem fel, hogy Gross Arnold linómetszeteket is készített pályája elején. Ellentétben a részletező, aprólékossággal kidolgozott rézkarcaitól, a linómetszetein dekoratív, foltszerű ábrázolásokat használt. A képen látható illusztráció is linómetszet.
Ha Te is kipróbálnád a linómetszés technikáját, gyere el hozzánk a Tintahal Műhelybe.
Lássuk, honnan ered a linómetszet? A linóleummetszet vagy linómetszet a fametszethez hasonlóan magasnyomású sokszorosító eljárás. A művészek fadúc helyett 1895 körül próbálkoztak először egy puhább, homogénebb szerkeszetű anyaggal, a linóleummal. A linóleumra felvitt rajzot vésőkkel faragják ki, majd papírra nyomtatják a megmunkált, befestékezett lemezt. Figyelem, a kivésett részek nem hagynak nyomot a papíron!
A linóleumlapot parafa és lenolaj felhasználásával állítják elő. Ez az anyag a fánál jóval könnyebben és gyorsabban munkálható meg. A rézkarc és a rézmetszet aprólékos megjelenésével szemben ez az eljárás inkább foltszerű hatások megjelenítésére, síkhatású képek elkészítésére alkalmas.
Hogyan készül a linómetszet?
A megtervezett rajzot pauszpapír segítségével másoljuk az előkészített linóleum felületére. A tervezés során figyelembe kell vennünk, hogy a linóleum felületére a megtervezett rajzunk tükörképe kerüljön, ami majd a nyomtatás után újra az eredeti képet fogja mutatni.
A véséshez „U” és „V” alakú vésőket alkalmazunk a minta típusától függően. A „V” alakú vésőt többnyire vonalak vésésére, az „U” alakú vésőket pedig foltok, nagyobb területek metszéséhez használjuk.
Az elkészült, kivésett linóleum lemez felületére gumihenger segítségével visszük fel a festéket. A festék kikeverése egy sík üvegfelületen történik a hengerrel, majd egy kiválasztott papírt ráborítunk a befestékezett linómetszetünkre és nyomtathatjuk is a képeket.
A műhelyünkben egy kis könyvpréssel készítjük a kisebb nyomatokat, a nagyobbakat pedig egy kézi nyomtató korong segítségével dörzsüljük rá a papírra.
A linómetszet azért is nagyon izgalmas eljárás, mert egyrészt sok képet nyomtathatunk egy lemezről, másrészt variálhatjuk a papírlapok és a festékek színeit, így más-más hatást érünk el a különböző színek használatával. Érdekes, egyedi képeket készíthetünk, ha előre megfestett vagy nyomtatott papírlapokra nyomtatunk, illetve utólag kiegészítő mintákat is festünk a nyomtatott képekre. Többszínű nyomatokat nem csak utólagos festéssel és színes papírokkal érhetjük el. Ha egy rajzon belül a színeket külön-külön véssük ki különböző lemezeken, egymás után nyomtatva színes képek keletkeznek.
Fantáziánknak nem szabhat határt semmi, ha ráéreztünk a linómetszés világára, kísérletezhetünk kedvünkre, belefeledkezve az alkotásba. Ha kipróbálnád a linómetszést, gyere el a Tintahal Műhelybe egy workshopra!
Jó sok évvel ezelőtt egy ismerősömmel rendszeresen készítettünk fotogramokat a kis konyhájában éjszakába nyúlóan. Másnap fáradtan mentem dolgozni, de még akkor sem tudtam kikapcsolni a gondolatimat, munka közben is azon gondolkoztam, hogy lehetne újabb és újabb érdekes fotogram képeket készíteni. A fotogramról pontos leírást nem lehet adni, hogy mit, hogyan kell csinálni, mert az igazán izgalmas képek a kísérletezésekkel születnek meg. Sokszor teljesen más az eredmény, mint amit elképzelünk.
A fotogram története
Afotogram mintegy száz évvel ezelőtt, az 1920-as évek avantgárd művészetében jelent meg nyitott műfajként, amely összeköti a festészetet és a fényképezést, de az avantgárd filmben is megjelenik.
Maga a fotogram elnevezés Moholy-Nagy Lászlótól ered, aki berlini évei alatt kezdte kísérleteit a közvetlen fény formálás, fény modulálás jegyében. Első felesége Lucia Moholy profi fotós révén vezette be a laborálás rejtelmeibe. Az első Moholy-Nagy fotogramok kettejük közös munkái. 1922 végén született fénylenyomatok, a festészetében kialakított stílusát követték. Eleinte kétdimenziós tárgyakat, papír- és üveglapokat, fogaskerekeket, majd később különböző transzparens anyagok felhasználásával készített összetett konstrukciókat – fénymodulátorokat – helyezett a fotópapírra.
Az eljárásról
A fotogram történeti áttekintése után térjünk a technikai részletekre. Fényképezőgép és negatív használata nélkül készítünk tárgyakról fénylenyomatokat. Sötétkamrában, vörös lámpa fényénél különböző tárgyak felhasználásával kompozíciót hozunk létre egy fényérzékeny papíron, majd megvilágítjuk a tárgyakkal megpakolt fényérzékeny papírunkat. Mindez után a hagyományos papír hívó eljárás szerint előhívjuk, fixáljuk, mossuk majd megszárítjuk a képet.
Az eljárás fordított gondolkozást igényel, hiszen a tárgyakkal letakart felületek a papíron fehérek lesznek, míg a fénnyel reakcióba került fényérzékeny felület pedig fekete lesz.
Ha az ember elkezd játszani a fénnyel, nincs megállás. Lépten nyomon keresni fogja a különlegesebbnél különlegesebb tárgyakat, amiket felhasználhat az absztrakt kompozíciójában. Papírból hajtogathat geometrikus formákat, rajzolhat illetve festhet átlátszó és áttetsző fóliákra, amelyekből rétegeket képezhet a fotogramon. Az exponálás közben bemozdíthat egy-egy elemet, amely szintén érdekes nyomot hagyhat a fényérzékeny papíron.
Ezzel a különleges „fényjátékkal” betekintést kaphatsz az analóg fotó, azon belül is a sötétkamra izgalmas világába. Ha érdekel, gyere el a Tintahal Műhelybe egy workshopra.
A jelen oldalon lévő cookie-k beállításaira vonatkozó választása.
A Sütik fontosak egy oldal megfelelő működéséhez. Sütiket az élmény javítása érdekében használunk, hogy megjegyezzük a belépési adatokat, biztonságos belépést biztosítsunk, statisztikai adatokat gyűjtsünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődési körödnek megfelelően szabjuk testre az oldalt.
További információkért olvasd el az Adatvédelmi nyilatkozatunkat.
Feltétlenül szükséges sütik
Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy alapvető webhelyfunkciókat használhass.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
